
unlucky
a kormányhoz bevallottan “lojális közszolgálati médium” a honi nemzeti körökben többnyire szitokszóként használt “liberális” jelzővel tompítja a rangos külföldi sajtótermékekben megjelenő bírálatokat (hasonlóképp járt a korábbi “vezető lengyel lap”, a Gazeta Wyborcza is, mely most már többnyire csak “balliberális”-ként szerepel).
ez kurvajoez.
Mai kedvenc angol szavam: oddball. Úgyismint: they found some oddball solution for that.
Mai kedvenc magyar szavam: tartózkodó. Úgyismint: gyerekek, a napközis tábor megnyitója tizenegy harminckor lesz a félemeleti tartózkodóban. Rokonértelmű szó a foglalkoztató. Úgyismint: gyerekek, a táncpróba délután háromkor kezdődik a foglalkoztatóban. Szocreál napközistanár-szókincs, fuckyeah!
ivólé
http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/megnosult_szijjarto_peter_/2117197/
ne is mondj semmit, én is hasonlót éreztem amikor megtudtam!
emellett nem lehet szónélkül
“A szertartás fiatalos, gitáros római katolikus mise volt.”
Eddig ez a legerősebb anyag. “Meg tudjuk oldani, hogy találjanak nála egy kést, amivel a Sándorra akart támadni.” Közben Erika asszony osztja az észt, hogy SZERINTE hogy kéne csinálni.
ez az egész kurva jó, aki nem hallgatja végig az összes hanganyagot, az kuvasz!
dehát ez csodálatos
belefektetünk egy csomó energiát meg tényleg dolgozunk vele, és akkor megy az internetes szenyózás. köszi 2010.
ez lehethogy a leggyilkosabb internetes tartalom amit lattam 2010ben, pedig nemvolt gyenge ev
akik fikáznak, azoknak üzenem, hogy szívesen megnézném a tumbleres változatát!
poén nélküli, átugorható poszt:
egy - vélhetően - autista, 14-15 éves formájú srác mellé ültem reggel a hetes buszon. ölében spírálfüzet volt nyitva, a kockás lapokon oszlopokban számok, a számok mellett kis rajzok, ha jól láttam, tömegközlekedési eszközök piktogramja. a fiú folyamatosan beszélt…
remélem, felpofoztad!
Szeretném meghívni Önt egy tréningre, melyen a szókincsbővítés fontos technikáiról lesz szó.
Az Ön számára, mint újságíró számára ezt a tréninget ingyen ajánljuk fel!
Kérem, jelezzen vissza, hogy szeretne-e eljönni. (összesen 5 szabad helyünk van még!)
A részleteket itt találja:
de röhögök